kirándulás - környezettudatosság - életmód

Forest & Fruit

A választás szabadsága

2018. április 07. - ForestandFruit

Egy kirándulás során soha nem lehet tudni, hogy az adott útvonal milyen meglepetéseket és élményeket tartogat. Az erdő szélén a turistajelzésre pillantva még ismeretlen terep előtt állunk, a térkép persze segít valamennyit, de magunk fogjuk megtapasztalni, hogy mit rejt az erdő, ha rálépünk az útra. Magunknak kell majd utólag bevallani, hogy jó döntést hoztunk, amikor azt választottuk amit, nem bántuk meg a döntésünket, és valóban jó élményekkel gazdagodva, feltöltődve térünk haza.

calendar_hu_201804.jpg

Valahogy ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor összeszedegettem a Forest&Fruit Naptár 2018 áprilisi fotójához kapcsolódó blogbejegyzéshez az anyagokat. Az blog tavalyi évét egy naptárral zártuk, amibe az elmúlt évek legszebb fotóiból válogattunk, azért, hogy az is megismerkedjen a Budai-hegység változatos arcával, aki ritkán jár arrafelé. (A naptár innen szabadon letölthető és nyomtatható.) Minden fotó egy-egy jól sikerült kirándulás emlékét őrzi, ezért úgy döntöttünk, hogy idén a túráink során felkeressük azt a helyet, ahol a naptárkép készült és szemügyre vesszük a kép készítése óta történt változásokat.

Az április fotón a Budai-hegység jellegzetes és nagyon különleges természeti képződménye van, a Tündér-szikla, melyet a 291-es busz végállomásából fotóztam le, pont egy évvel ezelőtt. 2017-ben is napsütéses volt április eleje, pont, mint idén, a különbség csak a hőmérsékletben jelentkezett. Míg tavaly már érezhető volt a meleg hatása, ébredezett a természet, rügyeztek a fák, addig idén ennek alig volt jele. A sokáig elhúzódó tél és a makacsul vissza-visszatérő hideg miatt a fákon alig volt rügy és az erdőben is csak a tavaszi lágyszárú növények és a kecskerágó bontogatták virágaikat. Nem javította a hőérzetet az olykor feltámadó szél sem, ami miatt ajánlott volt óvatosnak lenni az erdőben.

A Tündér-szikla a 386 méter magas Tündér-hegy kelet-északkeleti oldalában álló, onnan toronyszerűen kiemelkedő dolomitkő képződmény. Könnyen megközelíthető éppen ezért kedvelt a kirándulók körében. Növény és állatvilága miatt évtizedek óta része a Budai tájvédelmi körzetnek. A terület védettsége miatt és a szikla porlódása miatt nem ajánlatos felmászni rá, legyen a lehetőség bármilyen csábító.

20180407_avalasztasszabadsaga04.jpg

Az osztrák-magyar monarchiában a Buda határában fekvő területeknek német neve volt, de Döbrentei Gábor királyi tanácsos kezdeményezésére ezeket a neveket magyarosították. Így lett Sauwinkel Zugliget, Krutzenwinkel Kurucles, Dreihotter pedig Csillebérc. Az 1847-ben megtartott dűlőkeresztelőn az Am Himmel nevet viselő hely megkapta a Tündér-szikla nevet.

A Tündér-hegy és a János-hegy oldalán több egymással párhuzamos túraútvonal is van, melyeken keresztül bebarangolhatjuk Zugligetet. Időjárástól és a rendelkezésre álló időtől függően többféle túra közül lehet választani, ha a Zugligeti úton lévő egykori Lóvasút végállomáson elindulunk a zöld háromszög jelzésen és célnak a 155-ös autóbusz végállomását határozzuk meg.

Az 1. túra egy részét már bemutattuk, de akkor a zöld háromszög jelzés után a zöld sáv jelzésen folytattuk a gyaloglást.  Most ne ijedjünk meg a lépcsőktől, vegyünk egy nagy levegőt és vágjunk neki a felfelé vezető útnak. Egy rövid, de annál meredekebb lépcsőzés után – itt a lépcsőket óriásoknak tervezték – meg is érkezünk a Tündér-szikla lábához.

20180407_avalasztasszabadsaga03.jpg

Tényleg pár lépés és magunk mögött tudhatjuk a város zaját, elénk tárul egy kis tisztás és már felettünk magasodik a dolomitképződmény. Innen a már egyenesen vezet lefelé egy jól járható turista út, a zöld jelzés és nagyjából 1 kilométer séta után ki érünk az erdőből. Az aszfaltos úton felfelé elhaladunk a Tücsök rét, majd az egykori OPNI épület mellett és már ott is vagyunk a 155-ös autóbusz megállójában. Legutóbb idén februárban voltunk ezen a távon - és ahogy a képekből kiderül, az előző években még néhányszor. Most egy kevés hóban és még kevesebb panorámában volt részünk a köd miatt. Frissítő, de alig 2 kilométeres, rövid túra, erős emelkedővel az elején és enyhe lejtővel a végén.

 


20180407_avalasztasszabadsaga01.jpg

A 2. túra során szintén nem ijedünk meg a lépcsőktől és nem is állunk meg a Tündér-szikla lábánál, hanem a hegy oldalában kialakított lépcsőkön felmegyünk a Tündér-szikla tetejéhez. Ehhez már egy kicsivel több lendület kell, hiszen csaknem 40 méter szintemelkedést kell leküzdeni. Az elénk táruló panoráma miatt megéri erőfeszítést tenni. Ha kifotóztuk magunkat, akkor a málló kövekkel borított vezető úton induljunk el lefelé. Az út a kövek miatt lefelé csúszhat, ezért óvatosan haladjunk, aztán ismételt lépcsőzés – most lefelé – után az első és a második túra útvonala itt találkozik, átérünk a zöld jelzésre, majd a már említett aszfaltos útra.  Kicsivel több, mint 2 kilométeres túra, kicsit nehezebb terepen, lépcsőkkel. 

20180407_avalasztasszabadsaga02.jpg

A 3. túra egy hosszabb és kalandosabb gyaloglást ígér, ugyanis a Tündér-szikla elérése után újabb erőt gyűjtve tovább lépcsőzünk, fel egészen a Tündér-hegy csúcsára. A megteendő táv hossza nagyjából 600 méter és közben 80 méteres szintemelkedést kell leküzdeni. Ha tetszett a Tündér-sziklától elénk táruló panoráma, érdemes hátra pillantani lépcsőzés közben, a feltűnő Hármashatárhegy és Budapest panorámája is tetszeni fog. Ha elértük a Tündér-hegy csúcsát és tovább haladunk az erdőben hamarosan ismét egy aszfaltborítású úton találjuk magunkat, a Tündér-hegyi úton, amin balra fordulva haladunk tovább.  A túrának a további része már ismerős lesz, ugyanis leánykökörcsinek után kutatva már jártunk errefelé.  Sőt, télen is.  A túra során elmegyünk egészen a Tündér-hegyi út végéig, majd a Kossuth-szobornál, ahol a zöld jelzés keresztezi az utat elindulunk lefelé. A Disznófő-forrás és a romokban álló Disznófő étterem, majd a Tücsök-rét után érünk el a 155-ös autóbuszhoz. Ez egy 4 kilométeres túra, erős emelkedőkkel, változatos terepen és sokféle látnivalóval.

Mivel Zugliget a János-hegy északi-északkeleti oldalán fekszik, bármelyik túra jó választás lehet még melegebb időben is, nem csak kora tavasszal. Reméljük, ezzel a háromféle útvonallal kicsit meg tudtuk mutatni, hogy milyen változatosság rejtőzik a nem is olyan távoli Budai-hegyekben. Hiszen már a 19. században is annyira kedvelt volt Zugliget, hogy megérte villamosvonalat létesíteni az ide kirándulók kiszolgálására.

A választás csak rajtunk múlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://forestandfruit.blog.hu/api/trackback/id/tr5613816182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.