kirándulás - környezettudatosság - életmód

Forest & Fruit

Forest & Fruit

A leánykökörcsin nyomában

2017. április 04. - hiker

Minden téren, parkban egyre több és több virág kerül, gyönyörködtetni a szemet, megnyugtatni a lelket. Aki az erdőben jár szintén rácsodálkozhat arra, hogy mennyi változatos formában és színben virágzó növény van a budapesti hegyekben. Tavasszal hétről hétre lehet gyönyörködni a kivirágzó természetben és észre lehet venni a máskor rejtőző növényeket is. A néhány hétig virágzó keltikék, melyek miatt érdemes körbe kerülni a Hárs-hegyet, hamar eltűnnek, visszahúzódnak a földbe és hasonlóan szemfülesnek, sőt kitartónak kell lenni, ha virágját bontó leánykökörcsint szeretnénk látni.

 leanykokorcsin_nyomaban_01.jpg

A Budai-hegységben több helyen előfordul, kényelmes túrán és meredekebb emelkedőkön is találkozhatunk vele. A leánykökörcsin 10-40 cm magas, a levelei hosszú nyélen ülnek, a halványlila virágai a szár végén egyesével nyílnak. A teljes növényt selymes szőrbunda fedi, így védekezik a tavaszi hideg reggelek ellen Aszmagcsokor terméséből a szél messzire röpíti a magokat. Védett és gyógynövény is!

A túra indulási útvonala most a Szépjuhászné és a cél a Normafa, hasonlóan a Kisvasúttól, kisvasútig túrához, de most nem a csúcsot célozzuk meg, hanem a János-hegy oldalán haladunk végig.

***
Indulási helyszín: Szépjuhászné.
Megközelítés: 22, 22A, 222 -es autóbusz a Széll Kálmán tértől.
Útvonal: János-hegyi út, Tündérhegyi út, Kossuth Lajos emlékmű, zöld jelzés, Normafa
Útvonal hossza: ~4 km
Javasolt felszerelés: évszaknak és időjárásnak megfelelő öltözet, túracipő, folyadék, élelmiszer, fényvédő, térkép, távcső
***


Induljunk el a Jánoshegyi-úton, majd egy útelágazásnál menjünk tovább a Tündérhegyi-úton. A kerékpárút, melyen haladunk változatos minőségű, nem kíméli az időjárás, számos gödör és bucka van rajta, ezért is figyeljünk az előforduló járművekre. Az éppen zöldellő fák nyáron közül még éppen kilátni a városra, nyáron hatalmas lombsátrak alatt lehet majd sétálni. Ahogy haladunk felfelé a hegyen, egyre halkul a város moraja, eltűnni nem fog, de már lehet hallani a madarak énekét. A sétánk során keresztezzük a Libegőt, persze jóval a fejünk felett halad el és a várost mi is megcsodálhatjuk a pilonok lábától. Nem sokkal ezután az út jobb oldalán lesz egy pihenőhely, majd néhány méter után megérkezünk a Tündér-hegy tetejére.

 leanykokorcsin_nyomaban_02.jpg

Az útról balra kanyarodva érhetnénk el a Tündér-hegy csúcsát, de a mi tovább haladunk az aszfaltos úton. Az út oldalán több helyen meredek lejtő van, ezért is van az út szélén korlát.  Néhány helyen kiszélesedik az útszéli zöld terület, de az ilyen területeket oszlopokkal védik, hiszen ez egy természetvédelmi terület a zöld fű védett, vagy ritka növényfajokat rejthet. Elhaladva a Tücsök rét felett néhány száz méter séta után meg is pillanthatunk egy ilyen oszlopokkal védett területet, ahol évekkel ezelőtt még dúsan tenyészett a leánykökörcsin. A képek elkészítésének évszámát meg lehet tippelni kommentben.

leanykokorcsin_nyomaban_34.jpg

Most már nagyobb a tűzrakóhely, sörösdoboz és szemét van ezen a területen, talán az erdőben beljebb még akad néhány tő.  Ha látunk néhány példányt, fotózni lehet. Folytatva utunkat az aszfaltozott úton elérünk a Kossuth Lajos emlékműhöz, ahol felfelé véve az irányt a zöld jelzésen előbb az Anna-rétre, majd a Normafa-lejtőn keresztül elérünk a Normafához, ahol szintén van pár tő elszórtan. Közben persze lehetőség van bármelyik helyen megállni pihenni, uzsonnázni, csak a szemetet vigyük magunkkal.

Ha nem jártunk sikerrel és nem láttunk leánykökörcsint, de szeretnénk, érdemes felkeresni a Sas-hegyet. Vezetett túra keretén belül megkerülve az egyedülálló természeti képződményt láthatjuk a virágját kibontó törékeny kis növényt és sőt több érdekes növényritkaságot is.

Ha tetszett a cikk, használd a megosztás gombokat. Kövesd a Forest & Fruit blogot a Facebookon  is!

leanykokorcsin_nyomaban_56.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://forestandfruit.blog.hu/api/trackback/id/tr6112399515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szsuzsanna 2017.04.05. 12:58:52

Miskolc fölött is voltak csodaszép leánykökörcsines helyek, de évről-évre egyre többet ásnak ki, és visznek el, sajnos...

hiker 2017.04.05. 14:20:50

@szsuzsanna: Pedig védett növény, úgyhogy nem kellene hozzányúlni. Valóban, érthetetlen ez a fajta birtoklásvágy.
süti beállítások módosítása